
Ha érdekel a téma, és elkezdünk keresgélni a Feng Shui után, akkor nagyon hamar szembe futunk a Repülő Csillagok fogalmával. Persze egyébbel is, én sok mindennel is találkoztam a keresések közepette, és tényleg nehéz megszűrni, melyik információ mennyire megalapozott.
A Feng Shui a 60-as években kezdett teret hódítani az Államokban, megalapozva néhány család anyagi hátterét (többek között Donald Trump családja is ide tartozik). Szép lassan beivódott az emberek tudatába, hogy a Feng Shui egyenértékű a sikerrel és ahogy bármely hétköznapi tornacipőt ádidásznak nevezünk, úgy a Feng Shui elnevezést is ráaggatták mindenféle módszerre, amit el akartak adni, még akkor is, ha az már első hallásra is abszurdum.
No de elkalandoztam, térjek vissza a Repülő Csillagokhoz… Ez egy aránylag újkeletű Feng Shui módszer, a XIX. század végén látott napvilágot és inkább a nyugati társadalom igényeihez van igazítva. Egy jóval komplexebb módszerből a Xuan Kong Da Gua-ból (玄空大卦) van származtatva, így egy egyszerűbb, könnyebben elsajátítható Feng Shui rendszer.
Alaptétele, hogy a Feng Shui-ban tanulmányozott, minket körülvevő Qi energiája, minősége időben változik. Tehát ma lehet, hogy ilyen, de holnap már egy kicsivel másabb. Az időt felosztja 20 éves periódusokra, évekre, hónapokra, vagy akár napokra is és ezekben az időintervallumokban elemzi a Qi-t, előre jelezve annak alakulását. Valahogy így lehet egy ilyen előrejelzést elképzelni:
- ha ide állsz ezen az ösvényen akkor 4 perc múlva megjelenik egy kerékpáros és elgázol, talán jobb, ha nem állsz oda,
- vagy, ha tovább ülsz azon a helyen, akkor a fejedre fog pottyantani egy madár, szeretnéd?
- ha pedig ide állsz egy kosárral a kezedben, akkor piros almák fognak hullani a kosaradba…
Ja, elfelejtettem mondani, hogy a szemünk be van kötve.
A példákkal azt próbáltam szemléltetni, hogy történések időhöz kötöttek és valamit személyesen is teszünk az eredményért, mint például félreállunk, odaállunk valahová, esetleg tétlenek maradunk.
Tehát ezzel a módszerrel előrejelzést kapunk, felkészülhetünk bizonyos eseményekre, megelőzhetjük vagy maximálisan kihasználhatjuk őket.
Emiatt találkozunk a világhálón olyan előrejelzésekkel a lakásunk kapcsán, mint például, hogy az idén a 8-as csillag éppen melyik részét látogatta meg a lakásunknak, mit kell tennem, és hogy ezt a javamra fordítsam? Egy ilyen előrejelzés a Repülő Csillagok módszerére alapozza számításait.
Minden ilyen csillagnak (szám szerint 9 darab) vannak tulajdonságai, amelyek a Qi minőségi eloszlását próbálják szemléltetni a lakásban. Például, ha az úgynevezett 2-es csillag éves változata egy adott évben a ház közepébe vándorol és intenzíven használjuk a lakásunknak ezt a részét, akkor az legyengíti az immunrendszerünket, sokkal könnyebben megbetegszünk.
A jó az egészben az, hogy az esetek többségében vannak ellenszerek is, amelyekkel gyengíthetjük vagy felerősíthetjük az érintett lakásrészek energiáit. Erősíthetjük az egészségünket, kapcsolatainkat, jólétünket, karrierünket, vállalkozásunkat.
Apropó 2-es csillag. Az idén, 2025-ben, mint a fenti példában is említettem pont a lakás központi területén van jelen, ami jelentősen befolyásol mindannyiunkat, hiszen a lakás közepe az esetek többségében egy elég gyakran használt terület. Ahhoz, hogy megelőzzük negatív befolyását, fém elemmel gyengíthetjük a lakás középső területén.
Hogy mit értek fém elemen? Semmiképpen sem Ni-MH vagy Li-Ion akukra gondoltam. A fém lehet vas, acél, alumínium, vagy bármely fém a periodikus táblázatból, amely nem veszélyes az élőlényekre (mint pld. Hg, Na stb.). Ez legyen lehetőleg festés vagy egyéb borítás nélkül és a lakás méretének függvényében minél nagyobb súllyal (legalább 10 kg.). Lehet akár fémötvözet is mint például egy bronz szobor.
A 2-es csillag semlegesítéséhez ezt a fémtárgyat az idén lakás középső részében kell úgy elhelyezni, lehetőleg úgy, hogy ne legyen eltakarva. Nem kell feltétlenül feltűnő legyen, de legyen jelen.
Talán ennyit mára. Ez egy nagyon érdekes téma, sokat lehet beszélni róla, úgy hogy biztosan jelentkezek még a többi csillag jellemzőivel is.
Addig is vigyázzunk az egészségünkre a 2025-ös évben!